- Régóta kerestünk olyan típusú játékost, aki stabilitást tud adni a középpályán. Diego Živulić elsődleges feladata a támadás és a védekezés közti egyensúly megteremtése, valamint az átmenetek segítése - mutatta be az új igazolást Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Érkeztével a középpályán is éleződik a harc a kezdőcsapatba kerülésért, ami a régebben Diósgyőrben játszókat is jobb teljesítményre sarkallja.

- Készen állok arra a nagy kihívásra, amit az élvonalbeli tagságunk megőrzése jelent - nyilatkozta Diego Živulić. - Nekünk most fel kell emelnünk a fejünket, és minden egyes percben küzdeni kell a sikerért. A DVTK jelenlegi helyzetében elsősorban harcosan kell játszani, és ha ez megvan, akkor beszélhetünk a játék minőségéről. Tamás Márk Wroclawban sok szépet mesélt a DVTK-ról, és elsőre valóban nagyon tetszenek a körülmények, lenyűgöző az infrastruktúra, alig várom, hogy bekapcsolódjak a munkába, és megismerjem az új csapattársaimat.

Diego Živulić nem sokkal Horvátország függetlenné válása után született Fiuméban (horvátul: Rijeka). Az Isztriai-félszigeten található kisebb klubokban kezdett focizni, majd a HNK Rijeka akadémiájára került. Alacsonyabb osztályú kölcsönjátékot követően 2012 elején mutatkozott be az élvonalban, majd ismét kölcsönbe került, miközben meghívták a horvát U18-as és az U19-es válogatottba is. Eközben a Rijekai Egyetemen közgazdász diplomát szerzett.

2014-ben vette kezébe a vándorbotot, és elsőként Csehország lett az úti cél. A zlíni csapattal feljutott az élvonalba, majd olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy a bajnokcsapat hívta. A Viktoria Plzeň színeiben sikeresen vette az Európa Liga selejtezőjét, és három mérkőzésen a csoportkörben is pályára lépett. A következő évben bajnokként és kupagyőztesként igazolt  Ciprusra, ahonnan a Śląsk Wrocław csapatába tért vissza a kontinensre. Tavasszal Tamás Márk előtt játszott a középpályán, ősszel viszont nem kapott szerepet, ezért örömmel vette a DVTK megkeresését.

A DVTK Medicalban szerda délelőtt elvégezték az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokat, majd Diego Živulić aláírta a szerződését, ami az átigazolási időszak első napján lép életbe. Természetesen addig is részt vesz a DVTK edzésein és a felkészülési mérkőzéseken.

Névjegy

Vezetéknév: Živulić
Keresztnév: Diego
Születési idő: 1992. március 23.
Születési hely: Fiume (Horvátország)
Állampolgárság: horvát
Magasság: 187 centiméter
Poszt: védekező középpályás
Mezszám: 55

Sikerei
Horvát korosztályos válogatott (U18, U19)
Cseh bajnok (2017/2018, Viktoria Plzeň)
Cseh kupagyőztes (2017/2018, Viktoria Plzeň)
Európa Liga csoportkör (2017/2018, Viktoria Plzeň)

Pályafutás
2020/2021 tavasz Diósgyőri VTK (NB I.)
2020/2021 ősz Śląsk Wrocław (Lengyelország, 1. osztály) 0/0
2019/2020 Śląsk Wrocław (Lengyelország, 1. osztály) 19/0
2018/2019 Pafos FC (Ciprus, 1. osztály) 26/0
2017/2018 Viktoria Plzeň (Csehország, 1. osztály) 10/0
2016/2017 FC Zlín (Csehország, 1. osztály) 14/0
2015/2016 FC Zlín (Csehország, 1. osztály) 23/0
2014/2015 FC Zlín (Csehország, 2. osztály) 23/4
2013/2014 NK Pomorac Kostrena (kölcsönben, Horvátország, 2. osztály) 25/1
2012/2013 NK Pomorac Kostrena (kölcsönben, Horvátország, 2. osztály) 22/1
2011/2012 HNK Rijeka (Horvátország, 1. osztály) 9/0
2010/2011 HNK Rijeka (Horvátország, 1. osztály) 0/0
2010/2011 NK Pomorac Kostrena (kölcsönben, Horvátország, 2. osztály)
2009/2010 tavasz NK Orijent 1919 (kölcsönben, Horvátország, 3. osztály)
2008-2010 HNK Rijeka utánpótlás
2003-2008 NK Jadran Poreč utánpótlás
1998-2003 NK Novigrad utánpótlás