A szombati átvételek, pályabejárás és rajtceremónia után a gyorsaságikat vasárnap bonyolítják le. A rekord közeli, több mint 170 autót felvonultató mezőnyre három helyszínen összesen kilenc szakasz vár.

- Kellő önbizalommal, pozitív töltettel érkeztünk meg Nógrádba, hiszen néhány nappal ezelőtt sikerült megnyernünk a Velenje Rallyt – tekintett vissza a közelmúlt eseményeire Hadik András. - Szerencsére nem a semmiből várjuk a nyitányt, mert a közelmúltban két tesztversenyen is indultunk, a karantén előtt pedig egy horvátországi futamon is részt vettünk. Van tehát némi autósportos élmény, az viszont tény, hogy a „vizsgaidőszak" csak most kezdődik. Természetesen, mint minden versenyző, mi is győzni szeretnénk, nem azért indulunk, hogy másodiként érjünk célba. A feladatunk azonban nem lesz egyszerű, mert Salgótarjánban és a néhány napja kiadott nevezési listán azt látjuk, hogy nagyon sokan ki voltak már éhezve.

A Top-kategóriában nem kevesebb, mint 27 darab R5-ös autó áll rajthoz a Steelvent Salgó Rallyn, ami vetekszik egy Európa-bajnoki futam mezőnyével. Hadikéknak ebben a roppant erős mezőnyben kell minél jobban helytállniuk. A futam egyébként nem csak a magyar, hanem a szlovák bajnokság értékelésébe, valamint a Közép-Európai Zóna Bajnokságba is beleszámít.

- Szlovéniában már versenyképesek voltunk, ami azt jelenti, hogy autónk olyan formában van, hogy lehet vele kellően gyorsan menni - folytatta Hadik András. -– Az év elejéhez képest is nagyon sokat változott a vezethetősége, amiért köszönettel tartozunk a szervizcsapatnak. Nagyon kíváncsiak várjuk a hazai debütálást, egy jó rajt sokat lendítene rajtunk. A 120 gyorsasági kilométert egy nap alatt kell megtennünk, de egy vérbeli ralisnak ez nem jelenthet különösebb problémát, hiszen mindannyian imádunk versenyezni. Tavaly Nyíregyházán is ennyi volt a napi gyorsasági táv. Reméljük, hogy minden az időterv szerint fog alakulni, és nem lesz nagy csúszás. A nézők szempontjából nagyon jó lesz, hogy enni R5-ös autó érkezik, ami hazánkban ritkán fordul elő. Nekünk pedig egy hatalmas kihívás, hiszen a sportértékét tekintve egy ilyen erős mezőnyben ér igazán sokat egy jó helyezés.

A Steelvent Salgó Rallye időterve:

2020. július 18., szombat

Ünnepélyes rajtceremónia: 18.55

2020. július 19., vasárnap

Gyorsasági szakaszok:

7.08, GY1 – Salgótarján – Kazár/1
7.41, GY2 – Bátonyterenye – Mátraalmás/1
8.39, GY3 – Mátraszentimre – Mátrakeresztes/1
11.47, GY4 – Salgótarján – Kazár/2
12.20, GY5 – Bátonyterenye – Mátraalmás/2
13.18, GY6 – Mátraszentimre – Mátrakeresztes/2
16.26, GY7 – Salgótarján – Kazár/3
16.59, GY8 – Bátonyterenye – Mátraalmás/3
17.57, GY9 – Mátraszentimre – Mátrakeresztes/3
19.07, Ünnepélyes célceremónia, Salgótarján, Kis Főtér